2018. március 2., péntek

P. C. Harris - Újrajátszás



A szerelem a jégnél is keményebb.


A feltörekvő jégkorongos, Zack és a visszahúzódó Melanie, tökéletes álompárnak tűnnek. Ám a lány élete egy nap fenekestül felfordul, amikor hirtelen elveszít maga körül mindenkit, aki fontos volt számára. Beleértve Zacket is. A fiú egy profi szerződéssel a zsebében elutazik és ezzel darabokra töri a lány lelkét. Ekkor Melanie úgy dönt, hogy ő is maga mögött hagyja Kanadát, és egészen New Yorkig menekül.

A sors azonban úgy hozza, hogy évekkel később újra találkoznak, de az egymásra találás nem úgy sikerül, ahogy azt a lány megálmodta. Ehelyett egy titkokkal teli viszonyba bonyolódnak.
Vajon elég erős a kapcsolatuk, hogy túlélje a titkokat? Összeférhet a profi hokisok élete a szerelemmel? Te mire lennél képes, hogy megtartsd a szerelmedet?

P. C. Harris az Árnyoldal című sikerkönyv szerzőjének legújabb izgalmakban bővelkedő erotikus-romantikus kalandregénye garantált szórakozást nyújt a fordulatos történetek kedvelőinek.



                                                                                     ************


P. C. Harris első regényével egy boltban futottam össze. Végig abban a hiszemben voltam,hogy külföldi. De egy kis kutakodás után rá kellett jönnöm,hogy az írónő magyar. Ti tudtátok? Engem hatalmas meglepetésként ért. Ha jól meggondolom, ő volt az első magyar író akitől olvastam. Szóval neki köszönhetően álltam neki a hazai írók olvasmányainak.


És most térjünk rá a lényegre. Láttátok ezt a borítót? Egyszerűen szerelmes vagyok belé. Annyira passzolnak a színek egymáshoz,imádom ezt a szín kombinációt. Örülök,hogy egyik “modellnek” sem látszik az egész arca. Így a saját fantáziámnak megfelelően képzelhetem el a szereplőket. A fülszöveg is eléggé figyelemfelkeltő. Csak nézzétek meg az első két sort. Egy jégkorongos. Ki ne szeretné a sportos pasikat? A visszahúzodó lány,aki szerelmes a számára elérhetetlen fiúba. És vajon mi történhetett a lánnyal,ami miatt 360fokos fordulatot vett az élete? Eléggé felcsigázza az embert ez a pár mondtad,nem igaz?


Zack-et nagyon hamar megkedveltem. Az elején azt hittem,hogy egy öntelt majom lesz,mert ő az egyik legjobb hokis a csapatban. De már az első fejezetben rácáfolt. Persze nem mondom,hogy nem volt egy “egészséges” önbizalma. Reméltem,hogy Zack sem adja fel az álmait egy lányért. Így soha nem kellett arra gondolnia,hogy mi lett volna ha..
Melanie,ó a kedves Melanie. Sokszor együtt éreztem vele. Tényleg egyszerre jött össze neki minden. Annyira elkeserítő volt látni,hogy minden egyszerre dől össze körülötte. Hatalmas akaraterőre,elszántságra volt szüksége,hogy  maga mögött hagyjon mindent.  De annál nagyobbra,hogy vissza is térjen. Örülök,hogy azt a szakmát választotta,amit a tragédia előtt is tervezett.

Zack és Melanie nagyon jó párost alkotnak. Nem is nagyon vártam mást. Könnyed szerelmi szál,némi kis drámával megspékelve. Mert van benne egy kevés. Hála Timnek és Raisanak.
És most hogy szóba kerültek.. Raisat már az első pillanattól utáltam. Miss P**ci,aki folyton csak bulizna. Ráadásul minden pasival flörtöl,azt sem nézve,hogy van barátja. Ő az a tipikus csaj,aki azt hiszi mindent megkaphat. De majd kiderül,hogy sikerül e neki. Tim, a féltékeny legjobb barát. Az elején annyira szimpatikus volt. Ahogy mindig kiállt Melanie mellett.. Olyan volt néha,mint egy felkorbácsolt bika. Bármit megtett volna,hogy megszerezze magának  Melanie szivét. Meg is tett,de nem sült el valami jól.

Mark-ról és Tiff-ről később hozok értékelést,mert nekik külön történetük lesz. 😇


Egy szó,mint száz. Imádom P. C. Harris-t és a könyveit. Számomra ez  is 10-ből 10-es! ❤️


Kedvenc idézeteim a könyvből :


“ - (...) Tetszik, mikor ilyen villámokat szór a kis huncut szemed. És azt tudtad, hogy mozog az orrcimpád, amikor mérges vagy? Na jó, ez nem szexi, de aranyos. 
- Ah! Fejezd már be, vagy hozzád vágom a cipőmet!
-Az agresszív oldalad is tetszik.


“-Képzeljük azt, hogy te vagy a nagy és félelmetes viking, aki hajó helyett Range Roverrel közlekedik, és azzal csábít el tisztességes nőket.
- És te lennél a tisztességes nő? - húzom fel a szemöldökömet.
-Hát nem is a viking...“


“-Utálom a hokit, utálom a jeget, és utálom ezt a sok szart,amit fel kellett vennem! Ezek nem megvédenek,hanem megakadályozzák, hogy levegőt vegyek. Hogy mozogjak,ha még a kezemet sem tudom rendesen felemelni? 
– Nyugi, csak állj ott, ahol eddig is. Azt nagyon jól csináltad. 
-De meddig? Esküszöm Mel, sokkal tartozol, amiért rábeszéltél erre…“

Az írónő könyveit megvehetitek itt:
https://alomgyar.hu/konyv/ujrajatszas/

https://alomgyar.hu/konyv/arnyoldal/


És egy részlet P. C. Harris ősszel megjelenő könyvéből Tiff szemszögéből:


"− Szóval… nem kérsz esetleg valami innivalót? Szétnézhetünk a konyhában.
− De, köszi az jól esne – hangzik a válaszom, akár egy kétezer éves, kiszikkadt múmiáé.Megköszörülöm a torkom, és utána lépek. A nappali látványa letaglóz. Igaz, a sok villogó játékgépektől, és a központi helyre helyezett tévétől, na meg a hozzátartozó konzoloktól inkább hajaz egy játékteremre. Mégis az igényesen kiválasztott képek a falon, és a sötét bútorok együttese egy határozott férfire utalnak. Mark bólint, mintha tetszene neki az elképedésem. Ránézek, ő pedig elindul balra egy másik helyiségbe. A konyhába érünk, ami a nappalival ellenkezőleg fehérben pompázik. Alig néhány lámpa világítja be a teret, a szemem mégis megakad a hűtőjén. Vagyis… a hűtőjére kirakott szövegen.
− Ez most komoly?
− Miről beszélsz?Felhúzom a szemöldököm, és rámutatok a "szeretem a péniszeket" feliratra a hűtő oldalán.
− Francba! Bocs… − válaszolja különböző káromkodásokat elmormolva magában.
 – Melyik idióta kretén szórakozott már megint?Nem úgy kérdezi, mint aki tényleg tudni akarja a választ. Idegesen lekapkodja a mágneses betűket és egy határozott mozdulattal bevágja a hozzá legközelebbi fiókba.Hogy megtörjem a kínos szituációt, közelebb lépek hozzá, és a nyakába karolva magamhoz húzom, s közben a fülébe suttogom:
− Nyugi, bébi! Én nem ítélkezem…Átveti rajtam a hatalmas kezeit, és nem kerüli el a figyelmem, hogy most ér hozzám először, a múltkori óta. Belemarkol a fenekembe, és ördögien veszélyes tekintettel néz velem farkasszemet. Valószínűleg nem fog magyarázkodni, de nem is kell. Megteszi helyete a máris dudorodó nadrágja, és a tekintete.
− Mondj egy okot arra, hogy ne dugjalak meg most azonnal! – morogja.
− Szomjas vagyok."


Jó szórakozást mindenkinek a történethez! ❤️

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Baráth Viktória - A főnök